…

2009 április 15. | Szerző: Blocho |

  Régen írtam, most újra nekiveselkedek pár sor erejéig a blognak, bár nem tudom mennyire fog meni vagy mi fog kisülni belőlle.Csak kavarog bennem minden…
 Először is történt jópár dolog mostanában.A párom újra itt van mellettem, de ennek még nem tudok felhőtlenül örülni.Erről kicsit később…
 Munkahelyet váltottam, váltottunk.Annyira tarthatatlan volt már a helyzet az előző munkahelyen, hogy elég régóta új munka keresése van terítéken.Végre sikerült, s most pár napja egy új vezetőség keze alatt végzem (végezzük) a munkát, s persze rengeteg új kollega vesz körül.Ezzel semmi gond.Mindenki segítőkész, próbálnak átsegíteni az első nehéz időszakon, mikor ugyebár azt sem tudja az ember hol áll a feje, merre van s mit is csinál igazából.Nehezen de lassan talán belejövök az új kihívás kivitelezésébe, és sikerül magam “otthon” éreznem majd az új helyen.A mai nap mondjuk katasztrófálisra sikeredett, mintha nem is én lettem volna.Pár példa;
 -Vendégnek viszem ki a forró tányéron a mégforróbb reggelit, mosolygok egy nagyot s közlöm; csak óvatosan mert a tányér nagyon forró…illetve csak mondanám ezt, mert helyett az jön ki a számon hogy vigyázzanak mert a forró nagyon tányér…ehh…kínos mosoly.
 -Pár perc múlva egy lecsupaszított asztaltól a mosogatópult felé indulva hatalmas megrakott tálcával egyensúlyozok, ajtófélfába istenesen beverve a könyököm.Még pár méter, lerakom a nehéz tálcát…az pedig önnállósítja magát s bő méter magasságból le a földre.Tányér-pohár…nyekk.Gondoltam szép ez a nap, még alig kezdtem melózni máris több kárt okozok mint hasznot.
 -Nem telt el újabb 10 perc.Hatalmas forgalom, csapok le az üres asztalokra s szedem le gyorsan az elhasznált terítéket hogy frisset rakhassak helyette.Sikerül is egyet gyorsan lekapkodni, furcsálltam ugyan hogy a kávé még a csészékben volt, mindazonáltal igazán nagy csatatérként terült el az asztal előttem.Mikor az utolsó dolgokat is leszedtem, megállt mellettem egy fiatal pár s közölték hogy csak a svédasztalnál voltak utánpótlásért, de még nem végeztek.Ciki…4*-os szálloda…juhhé, toppon vagyok.
 Olyan apróságok már szóra sem érdemesek hogy a vendég szeme láttára locsoltam végig az asztalon a tejet, vagy hogy a koszos evőeszközt a tálcáról nem a neki kijelölt helyre raktam hanem belezúdítottam a kukába.Meg még pár ilyen apróság.Az egyetlen pozitívum az volt, hogy a vezetőség csak mosolygott s közölték; nyugi mindenkinek lehet xar napja.Egy sovány vígasznak jó volt.
 Tehát párkapcsolat…a mi kapcsolatunk mindig is más volt mint egy normális kapcsolat.Együtt élünk, szeretem, megtennék bármit érte, de az Ő érzelmei sajnos nem annyira mélyek mint az enyémek.Ez mostanában sajnos nagyon érződik (természetesen az elmúlt hetek eseményei nagyban közrejátszanak…) s hiába igyekszem visszafogni magam és nem próbálni hozzábújni s kimutatni mennyire szeretem, nem igazán megy.Szükségem lenne arra hogy érezzem fontos vagyok Neki, de nála ez nem úgy nyilvánul meg hogy odabújik hozzám vagy átölel…elég hogy tudja mellette vagyok.Nem is tudom néha mit tegyek.Csak rágom magam, örlődöm s várom hogy közeledjen kicsit.Nem akarom elveszíteni de nem érzem úgy hogy igazán foglalkoznánk egymással.Hiányoznak a nagy beszélgetések is, hiányzik a testi és lelki kapcsolat egyaránt.Újra átölelni esténként, hozzábújni elalvás előtt vagy éppen csak úgy nézni a tv-t, hogy testközelségben van…igyekszem “átvészelni”…csak nem tudom meddig bírom a távolságtartást.
 Ok…sírás befejezve, pozitív gondolkodás előtérbe helyezve.Igyekszem 🙂