Álom

2008 december 17. | Szerző: Blocho |

 Álmomban láttam már
ahogy magadhoz szorítasz,
Két karodban átölelve
hűs lepelként borítasz.

Sétálunk a tenger partján
bámulva a habokat,
Önfeledten s számolatlan
élvezzük a napokat.

Sűrű erdő ösvényein
kergetőzünk vidáman,
Csak a tiszta boldogságot
keressük a világban.

Kézen fogva kapaszkodunk
magas bércek csúcsára,
Rálépünk az érzelmeknek
kitaposott útjára.

Eső után gyöngyszivárvány
tölti be a kék eget,
Így csalván a szívekbe is
varázslatos fényeket.

Nem is sejtjük mily közeli
az álom és a valóság,
Érintések s szavak nyomán
ránkteleplő boldogság.

Lábainknál csörgedez
a hegyi patak csendesen,
Csobogása magával húz
lelket nyugtat kedvesen.

Még mindig látom álmaimban
gyémántként csillogó szemed,
Ébredvén itt vagy mellettem
halkan suttogom neved.

Eszembe jut minden álom;
apró csókkal keltelek,
Rám pillantasz ébredésből
bájos arcod rám nevet.

Megkérdezem mit álmodtál
lelked merre lebegett,
Annyit mondsz félálomban;
szivárványt tenger felett!